Rendőrség

Elsőre elsiklottam a csaj felett, gondolom akkor, amikor annak megállapítása után, hogy nem jelent rám közvetlen veszélyt elkezdtem vészkijáratokat keresni az épületből. Ragyogó mosolyán azonban megakad a tekintetem egy pillanatra, s bár a napszemüvegem mögül nem látszik, ahogy egy röpke másodpercre jobban érdekel a játékos csillogás azokban a gyönyörű mogyoróbarna szemekben, azért nekem egy idő után emlékeztetnem kell magam, hogy dolgozni jöttem ide. Szokatlan érzés...
-Dehogy bánom, hívja csak nyugodtan - felelem magabiztosan, hisz pontosan tudom, hogy a pápát több esélye lenne most elérni, mint a főnökét. Ha volna is olyan tapló a fazon, hogy bekapcsolva hagyja a telefonját mozizás közben, ezzel elérve, hogy két okom is legyen haragudni rá, akkor is bajosan tudná felvenni a mostanra a technikusaink kezébe került eszközt. Persze nem azért csentem el tőle, hogy a titkárnője ne tudja elérni, vagy más. Nem hittem, hogy itt találok valakit, csupán az érdekelt, kikkel beszélt az ügy kapcsán, és jobb szeretem ezt anélkül megtudni, hogy elárulom, és is ezen az ügyön dolgozom.
-Valami gond van? - Kérdem, tipikusan olyan hangon, mint aki csak megjátssza, hogy türelmes, mikor látom rajta, hogy sajnálatos módon képtelen volt elérni Garrity-t. Hogy mik vannak...
-Nézze kisasszony, nem szeretnék kellemetlenséget, de nagyon fontos, hogy lássam azokat az aktákat. - Közben megmutatom neki a hamis FBI igazolványomat. Ha jól emlékszem, Johnson van rá írva. Garret Johnson. Nem fontos, ez után ki fogom dobni az tuti.
-Biztos vagyok benne, hogy a főnöke meg fogja érteni. Pár perc az egész, és már itt sem vagyok.
Közben természetesen figyelem minden mozdulatát, arcának minden rezdülését, a testbeszédét...maradjunk annyiban, hogy bár minden emberrel ezt teszem, most valahogy sokkal kellemesebb ez az elfoglaltság. A lényeg, hogy látom rajta, nagyon menne innen. Mondjuk, itt dolgozik, szóval ez nem csoda, de akkor is...
-Mit szólna, elintézném, hogy ma korábban mehessen haza? Ha segít gyorsabban végeznem, még haza is fuvarozom innen.

Már rég fel kellett volna mondanom. Ilyen körülmények között nem szerencsés egy nyomozó titkárnőjeként dolgozni. Titkolóznom kell és… eléggé nehezemre esik. Senkivel sem lehetek őszinte, hiszen akkor vége mindennek. Azt pedig nem akarom. Nem akarok mások hibája miatt meghalni. Sokak már… nem élnek az erőműben történtek miatt, de a „szerencsésebbek” igen. Túléltük, de vadásznak ránk. Tulajdonképpen a semmiért. Akinek van valami sütnivalója, az nem használja a képességét, rosszra meg pláne nem, ha élni akar. Így legalább kevesebb az esélye annak, hogy rájönnek, kik… mik is vagyunk valójában.
Néha elgondolkodom, hogy mi lesz akkor, ha fény derül a titkomra. Menekülnöm kell majd? Meddig fogom egyáltalán húzni? Mit fogok csinálni? Fogalmam sincs…
Általában ilyen és ehhez hasonló gondolatok kötnek le a munkahelyemen is, persze ennek próbálom sosem jelét adni úgy, hogy egy nagy aktakupac fölé hajolok, amit a főnök rám bízott, hogy rendezzek össze. Olyankor mindig úgy teszek, mintha nagyon tanulmányoznám az iratokat. Ezt az álcát már szinte mester szintre fejlesztettem. Még sosem buktam le, hogy ott vannak előttem a papírok, mégis olyan arcot vágok, mintha teljesen máshol járnék. Nem vagyok a magyarázkodás és a hazugságok mestere, szóval kifejezetten örülök, hogy eddig még nem tűnt fel senkinek sem, hogy általában nem a munkámra figyelek, hanem teljesen más gondolatok járnak a fejemben.
A mai nap is ugyanolyannak indult, mint a többi. A szokásos reggeli kávé, tömegnyomor a buszon nem kellemes szaggal kísérve, aztán korai undort átvészelve ismét elő kellett adnom, hogy minden rendben, titkolóznom kellett egész nap és úgy tenni, mint ahogy régen minden normális munkanapomon megszokhattam már. Kávé a főnöknek, megcsinálni, amit mond… várni, hogy van-e még valami teendő, hazamenni, aztán másnap elölről kezdeni az egészet.
Ma nem időzött sokat bent Garrity nyomozó. Elvégezte a feltétlen szükséges teendőit, nem volt semmi új ügy, ami különös volt, hiszen új gyilkosság vagy emberrablás vagy valami, amihez kell a rendőrség, mindig van. Szerencsés napja volt ma a górénak, azt kell, hogy mondjam. Így legalább nyugodtan el tudta vinni otthonról a kis feleségét, hogy kimozduljanak egy kicsit, ne pedig csak minden este a tévét bámulják, esetleg nyomjanak egy menetet, aztán aludjanak.  
Egy ismeretlen fickó tért be a nap folyamán hozzánk. Elkötelezettnek tűnt és gondolom határozott célja volt azzal, hogy ide jött. Fogalmam sem volt, hogy kicsoda, még soha életemben nem láttam, de biztos nyomós indokkal érkezett.
-Jó napot! – köszöntöttem egy bájos mosollyal az ismeretlen fickót, bár az cseppet sem volt szimpatikus, hogy nem volt hajlandó levenni a napszemüvegét. Nem tanították meg neki, hogy napszemüveget, sapkát illik levenni, ha bemegy az ember valahova? Szép, mondhatom. De csak semmi személyeskedés, maradjunk a tárgynál.
Végighallgattam, hogy mit akarhat, de nekem semmi ilyet nem említettek korábban, szóval kicsit furcsálltam a dolgot. Mindig minden találkozójáról tájékoztatni szokott Mr. Garrity, nem értem, ez hogy maradhatott ki.
-Nem, valóban nincs itt, de ha nem bánja, akkor felhívom a biztonság kedvéért – válaszoltam habozás nélkül, majd a telefonkagyló felé nyúltam és máris tárcsáztam a jól megszokott számot. Miközben a telefon kicsöngött ismét a férfi felé fordultam. – A nevét megtudhatnám? – kérdeztem egyszerűen. Fogalmam sincs, hogy ki ez az alak, de ha csak azért jött, hogy információt szerezzen, akkor ugyan nem kap semmit. Nem egyszer volt már rá példa, hogy nyomozónak adta ki magát egy-két némber, hogy egy esetleges ügyről megtudjon információkat. Most nem fog ez megtörténni, az holt biztos…

A Kanadai megbízatást követően egy percet sem pazaroltam arra, hogy bámészkodjak, az első géppel repültem is vissza Malibuba, hogy folytassam a nyomozásom egy másik alak után, akinek az ügyében épp zsákutcába kerültem, amikor bejött a füles erről a külföldi balhéról. Most viszont, hogy annak vége, ideje elkapni ezt a rohadékot is!
Az aktája fedlapján a "Malkáv" fedőnév szerepel, és meg kell mondjam, a sok elmebeteg közül akit elintéztem így vagy úgy, messze ő a leghatékonyabb. A képessége valamiféle mentális tébolyt idéz elő az áldozatban, legalábbis erre következtetünk abból, hogy az áldozatai mind öngyilkosságot követnek el, az első tárggyal ami a kezükbe kerül. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy ez egy pisztoly legyen, vagy egy kés, vagy egyáltalán bármi, ami megkönnyítené a dolgukat. Szinte mindig úgy néz ki a helyszín, mintha betörés közben zavartak volna meg valakit, leszámítva, hogy betörésnek nyoma sincs, ahogy annak sem, hogy tartózkodott volna ott bárki az áldozaton kívül. Ez sajnos nagyon kevés, hogy megkeressük, ezért úgy döntök, ideje megtudni, a rendőrség mit derített ki. A fekete öltönyömet viselve, és a hamis FBI igazolványom társaságában érkezek meg az épületbe. Egy igazi rendőr persze lehet kiszúrna, de a portásnál bejött a dolog, és nekem már az is elég. A keresett nyomozó irodájához érve már a zsebemben érzem a győzelmet, ám ekkor nemvárt akadályba ütközöm: a manus titkárnőjébe.
-Jó napot kívánok! - Szólítom meg, sötét napszemüvegem viszont nem veszem le. Nem szeretném, ha később azonosítani tudna.
-Időpontom van Garrity nyomozó úrral, ám ahogy látom, jelenleg nem tartózkodik az irodájában.
Próbálok úgy csinálni, mint akit ez meglep, sőt csalódott is, valójában azonban az lepne meg, ha itt várt volna rám, és nem a moziban ülne a feleségével. Arra viszont nem számítottam, hogy ez a csaj nem fog lelépni, most hogy a főnöke nincs a látóhatáron.
-Sajnos nem érek rá megvárni, viszont szükségem lenne a jelenlegi ügye aktáira. Remélem nem probléma.
~Dehogynem probléma...nagyon is az. Minimum fel kéne hívnia a főnökét, de ugye az nem fog összejönni.~

Rendőrség