April S. Fletcher

Átlagos magasság, nőies alkat, barna szem, barna haj. Ha egy szóval akarnám leírni magam, talán az átlagos jelzőt használnám.
Magasságommal már régen sem tűntem ki a tömegből, de nem is volt szándékom. Mindig is az alacsonyabbak közé tartoztam a magam 167 centijével. Szerencsére sosem készültem modellnek, hogy ezen keseregjek...
Nem vagyok egy elől deszka, hátul léc típusú lány. Sokan fogyóznak, hogy hű, ők milyen vékonyak lesznek majd, de nekem nem volt ilyen célom sosem. Ha nem tudnék gond nélkül megenni egy fél csokitortát, mert a kalóriákon aggódnék, talán már kirohantam volna a világból.
Hajamat szinte mindig kiengedve hordom, néha eltűzöm csattal vagy összefogom, de nem nagyon variálom.
Öltözködésem változatos. Van, hogy sportosan öltözködöm, van, hogy nőiesen. Ez éppen a helyzettől függ. Persze, azért az ágyban nem éppen kisestélyit szoktam hordani...
Általában kedves vagyok az emberekkel, bár az a helyzettől és a személytől is függ. A szeretteimmel sosem tudnék goromba módon viselkedni, bár... a bátyámmal eléggé megromlott a kapcsolatom. Ő... tudós... én meg a szemében csak egy selejt, akinek a halálát kívánja. Na de most nem ez a lényeg.
Sosem voltam az érzelmek embere a legtöbbek szerint és azt hiszem igazuk is van. Nehezen mutatom ki, hogy mit is érzek valójában, a mostani helyzetben meg pláne, hiszen nem tudom, hogy kiben bízhatok és kiben nem. Nem szoktam magamhoz túl közel engedni az utóbbi időben senkit, mert nem akarom, hogy megsértsenek, vagy, hogy kiderüljön, hogy ki... illetve mi vagyok valójában.
Régebben elég maximalista voltam, mindig is nagy volt bennem a megfelelési kényszer, de ma már ez nem így van. Csak teszem a dolgom és próbálom titokban tartani, hogy velem is az történt a víz ivása után, mint sok más emberrel is.
Az utóbbi időben eléggé... labilis lettem. Félek, hogy kiderül a titkom, alvajáró vagyok, rémálmaim vannak, néha képzelődöm és indokolatlanul is azt hiszem, valaki követ. Viszont ha minden gondomról megfeledkezem, akkor egész jól tudom érezni magam a bőrömben.
Fogalmam sincs, hogy mi van velem, de ennek a balesetnek a hatása... rosszabb, mint egy átok...

Csak egy gondolatomba kerül és olyan fájdalmat érzel, mint talán még sosem. Bármelyik végtagod hirtelen fájni kezdhet, ha én úgy akarom... Esetleg nincs migréned? Majd lesz, ha le akarsz vadászni...

Régen átlagos életem volt. Átlagos családban nőttem fel, átlagos, hétköznapi lány voltam, aki csupa átlagos dolgot csinált. Egyszerűnek és néha jelentéktelennek éreztem magam, de sosem volt okom panaszra. Most viszont... egy csapásra minden megváltozott. Az eddigi életem részben oda lett, részben pedig titkolóznom kell mindenki elől, óvatosabbnak kell lennem, mint valaha és... nem tudom, hogy mit kezdjek a bátyámmal. A halálomat akarja, de, ha annyira el akarna tenni láb alól, már megtette volna, nem? Fogalmam sincs, hogy miért habozik még.
Én nem használom semmi rosszra a képességem, csak úgy van. Nem tehetek róla, hogy ezt "kaptam". Talán ha a sokeszűek egy kicsit elővigyázatosabbak, most nem kéne azon törniük a fejüket, hogy hogyan irtsák ki a fél várost.
Nem az én hibám, hogy mivé váltam. A kín... A fájdalom, ami ezzel járt, elviselhetetlennek tűnt. Azt hittem, sosem fog megszűnni. Eleinte azt sem tudtam, hogy mi történik velem. Nagyon… fájt. Megijedtem, bepánikoltam, fogalmam sem volt arról, hogy mitől volt ez az egész. Aztán… kiderült. Hát, jól elb*szarintottak valamit, ha belekerült a vízrendszerbe. Csak gratulálni lehet nekik. Az a sok halál… Az a sok ember, aki átélte a kínt. Nem ezt érdemelte senki. Senki sem szolgált erre rá. Nem a mi hibánk, hogy ezt tették velünk, mégis minket akarnak eltiporni.
Nem tudtam, hogy én milyen… képességet szereztem. Ha hozzáértem valamihez, az maradt a régiben. Aztán ez is kiderült. Egész hasznosnak találtam, de felesleges. Most is csak vissza akarom kapni az átlagos életemet, de tudom, hogy ez már lehetetlen.
Félek… Félek, hogy egy nap mindenki számára világossá válik, hogy mi vagyok, és egy vadász kopogtat az ajtómon, bemutatkozásként pedig egy golyót ereszt a fejembe.
Nehezemre esik titkolni mindenki elől. Jó lenne, ha lenne valaki, akivel lehetne erről beszélni, de nem bízom senkiben. Néha még magamban sem.
Fogalmam sincs, hogy miként tudnék elmenekülni ez elől az egész elől. A bátyám tudja, hogy mi történt velem. Ő is a halálomat akarja. Bármelyik pillanatban megelégelheti a létezésemet és elintézhet mindörökre.
Mások hibája miatt mi bűnhődjünk? Ez nem fair. A legkevésbé sem az… Miért nem hagynak minket békén? Azért, mert jól megfizetik őket, hogy minket irtsanak? Szánalmas… Elképesztő, hogy az emberek mennyire szánalmasok…

Neved.: v.
Korod?.: 16.
Mióta vagy az frpg világában?.: 5 éve
Multik?.: Quinn Wilson